|
Féltékenység érzése
Saki 2012.09.01. 22:49
Verseny: Lena
Téma: Novella írás
Szereplők: Ameri & Yuuri
2.fordulós novellám!
Egy képet kaptunk, melyhez írni kellett egy novellát. Mivel a képen a Tayutama szereplői voltak, így a nevükkel írtam meg a rövidke történetet.... (a novella eltér az animetől!)
Féltékenység érzése
Éreztétek már valaha, mikor a szívetek össze szorul? Mitha valami szét akarná roppantani és kitépni helyéről? Nem? Hát én igen, sajnos....
Napsütötte reggel volt, mikor a suliba siettünk Yuurival. Késésben voltunk, ráadásul az iskolabuszt is lekéstük. Gondoltuk motorra ülünk és lerövidítjük az utat. Rázós volt és kissé kockázatos, de nem akartunk elkésni. A szél vadul tépett hajamba. A girbe-görbe úton, mely a járgányunk talpa alatt vonaglott csoda, hogy nem döltünk fel. Yuuri nem lassított egy pillanatra sem. Éppen hogy bevette a kanyarokat. Én csak erősen kapaszkodtam hátul, alig mertem kinyitni a szemeimet. Őrültnek gondoltam és lükének, hogy képes ilyen elmebeteg módon is vezetni. A táj gyönyörű volt és csendes. Nem igen járt arra senki sem. Az iskola busz nem messze haladt tőlünk. Ezzel a kis átvágással utol érhettük, csak nagyon ügyesnek kellett lennünk. Ha elég gyorsan megyünk, még az utolsó megállóhelyen elkaphatjuk, ahol felveszi a diákokat. Bíztunk a szerencsénkben....
- Yuuri! Ne ilyen gyorsan, vagy a végén leesek!
- Kapaszkodj belém, és ne a motor hátsó részét szorongasd.
- Ah?
- Most már biztos nem fogsz leesni. Erősen kapaszkodj, ez a rész itt eléggé rázós lesz!
- H-hogyan? Vááááh! Áááááh! - kapaszkodok erősen - Milyen puha és olyan....kellemes. Mintha megállt volna egy pillanatra az idő és semmi más nem számítana csak az, hogy annak a karjaiban legyek, ki mindennél fontosabb. Hajamba lágyan belekap a szél és... - gondoltam magamban - Ühm? - nézek csodálkozva
- Ameri, kapaszkodj!
- Mért is? Áh! Bolond! Most mind a ketten meghaluuunk! Váááh!
- Csak kapaszkodj!
Egy éles kanyar, egy hatalmas ugrató és már majdnem utol értük az iskolabuszt. Ám előttünk egy kisebb akadály állt, azaz folyt. Egy kis tavacska állta utunkat, melyet Yuuri nem kalkulált bele a dolgokba. Hatalmasat ugrattunk a motorral. Erősen kapaszkodtam, hogy le ne essek. Szemeimet behunytam és vártam a halált. Tudtam itt a vég és többet nem fogom látni a napvilágot. Kicsiny járgányunk a levegőbe emelkedett jó pár métert, majd egyenesen a tóba csapódott bele. Persze mind a ketten leestünk róla és elmerültünk a vízben. Lassan kinyitottam a szemeimet és ő ott hajolt felettem. Azt hittem a mennyben járok vagy épp egy álom kellős közepébe csöppentem, melynél nincs is szebb. Ám...
- Ameri, Ameri. Jól vagy?
- Hah? Ez még sem egy álom?
- Hm? Te miről beszélsz? Biztos túl sok vizet nyeltél.
- Ha? H-hol vagyunk?
- A tó mellett. Sajnos a buszt lekéstük, pedig egy hajszálon múlt az egész.
- Idióta! Csak egy hajszálon?! - pattanok fel mérgemben
- Hé!
- Agrrr....Hogy lehet valaki ennyire felelőtlen és...Ah!
- Nyugodj meg. Sajnálom, az én hibám.
- Hm!
- Gyere, még talán nem késünk el olyan sokat.
- Jó.
Mivel a motor elsüllyedt, így gyalog folytattunk utunkat a suli felé. Nem akartam Yuurihoz szólni, haragudtam rá. Végig magamban forrtyogtam. Azért megenyhült rajta a szívem, mikor láttam ő mennyire komoly és mintha szomorú is lenne. Ahogy a sulihoz értünk bocsánatot akartam tőle kérni, de megelőzött. Épp a tanterem előtt álltunk, az óra már javában folyt. Egyszer csak megállt, még mielőtt bementünk volna a terembe. Nem értettem mért, csodálkozva néztem rá. A falnál álltam vele szemben, nem olyan távol. Olyan tíz centiméterre voltam tőle, már szinte ez zavarba ejtőleg hatott rám. Arcom elpiroslott, vártam mit akar tenni. Mi az, mire gondolhat?...
- Ameri.
- Hm?
- Szeretnék tőled bocsánatot kérni. Nem akartalak megijeszteni. Szeretném elmondani, hogy...
CSÖRRR!!!!
Cserrent meg a csengő, az órának véget vetve. Osztálytársaink véget vetettek beszélgetésünknek, mely olyan rövidre sikeredett. Még azt sem tudtam, hogy mit akart nekem mondani. A nap további részében már nem is ezzel volt elfoglalva, hogy elmondja, amibe belekezdett. Figyeltem minden egyes mozdulatát, hátha oda jön hozzám és befejezi mondandóját. Ám semmi, nem történt semmi. Gondoltam jobb nem foglalkozni vele. Sokat gondolkodtam rajta, de igyekeztem ezt palástolni....Testnevelés óráinkat egybe vonták, mivel nem volt ma bent a tanárnő. Kidobóst rendeztek, fiúk a lányok ellen felállásban. Nagyon jó volt. Mi vezettünk, ám Yuuri behozta a hátrányukat. Már csak én és ő álltunk szemben egymással. Komoly arccal néztünk, majd eldobtuk labdáinkat. Kikerültem az övét, majd elhajítottam az enyémet. Sajna azonban megcsúsztam. Pont rá estem, így mind a ketten a földre érkeztünk. El se tudom mondani mennyire zavarban éreztem akkor magamat. Biztos jó vörös lett a fejem, akár a rák. Természetesen mind a ketten azok voltunk. gyorsan leszálltam róla, hogy elmúljon az érzés. Felsegített, majd mindenki minket nézve összesúgott. Biztos voltam benne, hogy rólunk sutyorognak. Mi voltunk a mai téma ebédnél is...
- Mondjátok csak.
- Igen? - kérdezzük egyszerre
- Nem gondoltatok még arra, hogy járjatok egymással?
- H-hogyan?
- Olyan össze illő párt alkottok, hogy irigykedek rátok.
- De, Mifuyu! Miket nem kérdezel.
"Bár igaza van. Valóban össze illő párost alkotunk."
- Ez az igazság.
- Mifuyu, nem kellene ilyeneket kérdezned tőlük.
- Ajj, Yumina. Te is tudod, hogy ez valóban jó ötlet lenne.
- He,he,he....
- Hah? - nézek csodálkozva - Csak nevet, de semmit sem tagad vagy vág közbe. Vajon ő is ezt akarná, csak titkolja? Bárcsak a fejébe láthatnék. - gondolom magamban
- Min gondolkodtál el így, Ameri?
- Ha? Öh...S-semmin.
- Hm.
Ebéd után végig ezen kattogott az agyam, nem bírtam elfelejteni. Vajon ő is ugyan azt akarná, amit én legbelül a szívemben? Talán, ha megkérdezném megkapnám rá a választ. Ám ahhoz túlságosan félek, hogy nem azt a választ kapnám, amire vágyok. Amit igazán szeretnék hallani tőle. Nem bírtam koncentrálni órán, az ablakon bámultam kifelé és a "mi lenne ha" dolgon ábrándoztam. Egyes dolgokra nagyon nehéz a válasz. Nem tudja az ember eldönteni mit is szeretne. Valahogy úgy érzem nekem kell lépnem, vagy kicsúszhatnak a dolgok a kezemből. De még mindig félek. Félek, hogy ezzel a kérdésemmel mindent elrontok és vége szakad a barátságunknak. Mit tegyek?...
- Ameri.
- Hah?
- Szia. Hazakísérhetlek?
- Öh...P-persze. - válaszolok akadozva - Meg kellene szólalnom és megkérdeznem tőle, ő mit is akar. Jajj, Ameri! Szedd össze magad! - gondolom magamban - Yuuri... - kezdek bele mondandómba
- Tudod...
- Ha?
- Nem tudtam elmondani neked, mivel félbe szakítottak. Gondolkoztam.
- Ajajj, most mi lesz? Mi lesz, ha megkérdezi? - kérdezem magamban, totál elpirultan
- Ameri én...Nem is tudom hogyan mondjam el neked.
- Mit? Mit szeretnél elmondani?
Lassan megállt, mintha megtorrpant volna. Lehajtott fejjel állt, s nem szóllat meg. Mögötte voltam és csodálkozó arccal néztem rá. Nem értettem mit akar mondani, de valahogy legbelül sejtettem. Egyszer csak megfordult és komoly tekintettel rám pillantott, megfogta kezemet. Teljesen zavarban lettem és elpirultam. Hevesen vert a szívem, csak úgy kalapált. Azt hittem majd kiesik a helyéről. Másik kezemet a mellkasomra tettem, s némán állva hallgattam. Elakadtak a szavaim is...
- Ameri én...
- Jézusom most, most.... - hallgatom izgultan
Mikor kimondhatta volna, amit akar, félbe szakítottak. Mashiro jelent meg, s hirtelen rá vetette magát. Hozzá simult testével, mintha csak hízelegne. Még azt se vette észre, hogy éppen beszélgetünk. Átkarolta karját és elrángatta tőlem. Nem tudtam mit tegyek. Elbúcsúztunk hát és reménykedtünk abban, hogy majd holnap beszélhetünk....Haza érve csalódottan léptem be a szobámba. Kezemet homlokomra helyeztem, mintha rosszul lennék. Könnyeim kibuggyantak lehunyt szememből, majd végig csúsztam az ajtón, le a földig. Ott ültem összekuporodva, halk zokogással. Sötét volt szobában, nem is akartam villanyt kapcsolni. Aznap nem is vacsoráztam. Nem volt hozzá semmi energiám, se kedvem. Lezuhanyoztam, majd leültem az ágyamra. Egy ideig csak gondolkoztam. Elfeküdtem, s valahogyan álomba hajtottam fejem. Másnap...
Hajnalodott. Lassan kimásztam az ágyból és elkészülődtem a suliba. Ma sokkal kicsafartabb voltam, mint általában. Megreggeliztem, hiszen előző este nem ettem semmit sem. Kellett az energia. Szemeim alatt kissé nagy karikák gyűltek össze, és nem épp szép látványt keltettem. A mosdóba érve megmosakodtam, majd becsomagolva az uzsit, indultam is az suliba. Mint minden nap, Yuurival együtt indultunk. Ám ma nem várt rám a házunk kapuja előtt. Gondoltam biztos elaludt és az ébresztő órája pedig befuccsólt, mint az párszor tette. Elindultam hát hozzájuk, hogy én keltsem fel a kis álomszuszékot. Senki nem volt otthonukban. Szülei mindig előbb mennek el reggelente, hiszen a munka az első. Lassan beléptem a házba és elindultam a szobája felé. Mikor benyitottam ő ott ült a földön, ölében a félmeztelen Mashiroval. Csupán egy fehér ing volt rajta, Yuurin pedig még pizsoma. El se tudtam hinni, hogy ezt én látom. Ahogy hozzá bújt, majd elfogott a féltékenység. Arcom kissé pirossá lett és szólni sem tudtam. Persze Yuuri nem is zavartatta magát. Mashiro bájológva simult testéhez, akár egy szerelmes kiskutya. Csoda, hogy a farkát nem csóválta örömében...
- Mi folyik itt?
- Ameri. Ez nem az, aminek látszik.
- Én meg még aggódtam miattad. Milyen buta vagyok és naív. - gondolom magamban
Szomorú, kissé csalódott arccal néztem magam elé. Nem tetszett az, amit láttam. Nem épp erre számítottam. Már este sem éreztem valami jól magam, erre meg most ez történik. Megfordulva magukra hagytam őket, nem voltam kíváncsi a folytatásra. Becsuktam az ajtót és pár pillanatra dermedten álltam, majd kifutottam a házból. A suliban nem is szóltam hozzá, inkább hagytam őket kettesben. Nem bírtam volna elviselni, ha elém áll és közli, hogy együtt vannak. Néha jobb a tudatlanság....Mikor véget ért a tanítás elmentem arra a helyre, ahova ketten szoktunk eljárni. Gyönyörű a kilátás, az egész várost belátni a dombról. Kiskorunkban a kedvenc helyünk volt. Egy fa alatt ültem, mikor egyszer csak megjelent Yuuri. Letérdelt elém...
- Sajnálom, amit láttál. Nem csináltunk semmi olyat.
- Hm. - hajtom le fejem
- El akartam neked mondani valami nagyon fontosat, melyet eddig nem volt erőm. Nem tudtam hogyan kezdjek bele és...
- Ha azt akarod mondnai, hogy Mashiroval együtt vagytok akkor...
- Nem. Nem épp erre akartam kilyukadni.
- Akkor mire?
- Én...Szerettem volna, ha tudod nagyon tetszel. Tetszel, amióta csak megláttalak. Féltem elmondani. Féltem attól, hogy te nem ezt érzed és elrontom ezzel a barátságunkat.
- Yuuri...
- Szeretném, ha a barátnőm lennél.
- Ha?
- Én lennék a legboldogabb férfi, ha igent mondanál nekem. Bár, ha te nem ezt érzed, akkor megértem.
- Yuuri. Nekem is tetszel. Hasonló képen érzek, ahogy most te is.
- Akkor leszel a barátnőm?
- Igen.
Olyan boldog lett, hogy lassan megcsókolt. Elakadt a lélegzetem is ettől a lépésétől, el is pirultam. Lassan behunytam szemem, átadva magam ajkainak. Nagyon meglepett, de igazából tetszett. Jó érzés volt, ahogy ott térdeltünk a fűben és ajkunk összeforrt. Lágyan megölelt, majd a combjaimra hajtotta fejét. A szél lágyan fújt, melytől álomba merült. Nagyon aranyos volt, ahogy szuszogott. A távolba néztem, s élveztem a csendet. A szél hajamba kapott, lágyan cirógatva bőrömet. Ezt a pillanatot sosem felejtem el, míg élek. Végre beteljesült a legféltettebb álmom, s rám talált a szerelem....
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
